Ülök a nappaliban, a férjem velem szemben.  Készülünk az újabb home office-ban töltött napra, immár egy hete így toljuk lassan. Nekünk nem újdonság, mivel olyan munkakörben vagyunk, ahol rendkívül flexibilisen tudtuk eddig is szervezni a napjainkat, amik jövés-menéssel, meetingekkel és sok-sok utazással teltek. Szerencsések vagyunk, hogy a cég, amelynél dolgozunk az elsők között hirdetett otthoni munkvégzést a kialakult pandémiás helyzet miatt. Konferenciahívásból meetingbe ugrálunk, és fordítva, próbálva nem videóképet küldeni, mert ugyebár az eszi a sávszélességet, de anélkül meg olyan személytelen, hogy fájdalmas. Látom a máskor idegesítő, csipkelődő kollégáim gyűrött, kócos arcát, sokan melegítőben, visongó gyerekekkel maguk körül próbálnak helytállni és kibekkelni valahogy, hiányzik, hogy személyesen találkozzunk, megigyunk egy kávét a nyüzsgő irodában, és arról a feladatról beszélgessünk, amit normál esetben a hátunk közepére sem kívánnánk, most dalolva megcsinálnám egy büdös szó nélkül. 

Pandémia, vírus, járvány. Ez az a szó, amit katasztrófafilmekben oly nagy előszeretettel hangoztatattak, miközben vegyvédelmi ruhába bújt hősök harcoltak a halálos vírus ellenszeréért, mi meg maximum közelebb bújtunk egymáshoz a kanapén és még elmélyültebben matattunk a csipszes edényben, a végére persze megoldódott minden, mi meg békésen mentünk aludni, azzal a tudattal, hogy de jó, hogy ez velünk nem történhet meg. De igen, megtörténhet, és meg is fog, 2020-ban, itt Magyarországon is. Meg úgy mindenütt.

Kavargatom a kávémat, habos latte, jó kis Nespressoból, ki tudja, tudok-e venni, ha elfogy, így gondosan kiakanalazom az utolsó csepp tejhabot is, hétfőn rendeltem még online 100 kapszulát, mire egy csomó ismerősöm röhögött, hogy ugyan minek, hiszen úgy is el tudok menni venni, én már ebben nem vagyok biztos, a másik, hogy nem is akarok ezzel beállni azoknak a sorába, akik figyelmen kívül hagyják a maradj otthon kezdeményezést, és beugrani az Arénába 10-20 csíkért. (ápdét: közben megjött a futár, maszkban mentünk le a motyóért, szigorúan kártyás fizetés, csak semmi cash.)

A takarítónő ma felmondott, kicsit örültem neki, hogy nem nekem kellett megkérni, hogy ne jöjjön egy darabig a helyzetre és a bizonytalanságra való tekintettel, hiszen ő is egy lehet azok közül, akik idehozzák a vírust, közben tudom, neki mennyire fontos megélhetési szempontból az a néhány lakás, amit vállal, de ha vége ennek, visszavárjuk. 

Nézegetem a polcokat, szekrényeket, hűtőt, elégedetten konstatálom, hogy a kicsit kaja-és alkoholgyűjtögető hajlamom most határozottan előnyös, rogyásig van minden polc, mégis azon agyalok, mi az ami hiányzik, elfogyhat, szükség lehet rá, és dühítő vagy problematikus lesz, ha nem lesz. Közben mást elbocsátanak, nincs tartaléka, azt se tudja mi lesz holnap - ezen a pontos esik le, milyen szerencsések is vagyunk, és többször kellene hálásnak lenni azért, amink van, nem pedig mindig többet és többet akarni. 

Délután még elmyegünk a DM-be, születik meg a közös határozat, tisztítószerből és mosogatógéptablettából sosem elég. Na meg szükség lenne 1-2 friss zöldésgre is, anélkül nehezen tudunk létezni, ahogy a napi edzés nélkül is, amit eddig jómagam két színtéren is folytattam. Marad a futás a téren, amíg nincs kijárási tilalom, szigorúan tartva a 2-3 méteres távolságot bárkitől - de pénteken azért elmentem a Decathlonba, vettem kettlebelleket, gumiszalagot, ugrókötelet, lábsúlyokat és jógamatracot is. Olyan nincs, hogy nem edzek, akkor teljesen biztosan megbolondulok. Ez aztán a pszichológiai kísérlet, bezárva lenni 55m2-en, erkély nélkül a belváros közepén, de kibírjuk, csak múljon el a vihar. Mindketten igazán extrovertált, társasági lények vagyunk, lételemünk az, hogy mozgásban legyünk, mégis itthon ülünk, mert ezt kell tennünk. Sajnos nem mindenki gondolja így.

Tegnap elképedve konstatáltam, hogy amikor reggel elindultam a gyógyszertárba, hogy kiváltsam a pajzsmirigy gyógyszeremet (amit egyébként már lefosztottak) és egy doboz paracetamol tartalmú lázcsillapítót (mert az ibuprofén már nem oké), hogy az utcán 80%-ban a veszélyeztetett korosztályból kikerülő 60+ korosztály mászkál, békés nyugalomban, az emberek bandáznak és nevetgélnek, ugyanígy a téren délután 3-kor futás közben, öten-hatan üldögélnek és nevetgélnek. Itt tényleg senki nem érti, hogy nagy a baj? Hogy otthon kellene maradni, elkerülvén egy sokkal súlyosabb helyzet kialakulását? Nem értem az embereket.

Hadigazdálkodást folytatunk, és rájövök, mennyire pazarló és megengedő életmódot folytattunk, mert megtehettük, de most nem lehet, mert honnan tudjam, lesz-e elég dolog a boltban, ha majd le kell menni, mert valami elfogyott? Nagy odafigyeléssel és öszpontosítással szelektálok a hűtőben, mi az ami lejárhat, mit kell előrevenni, ha tetszik, ha nem. Közben gondosan ügyelve rá, nehogy kiegyünk valamit, 3-4 naponta rendelünk valami finom ázsiait Wolt-ról, szigorúan no contact delivery-vel, ami megint nehéz, mert úgy adnánk borravalót a futárnak, de nem kéne. 

Amúgy gyorsan telnek a napok, fel sem tűnik, hogy már szerda lett. Esténként kötelezően iszunk valamit, egy whiskey-t, egy pohár bort, mert a stresszt valahogy le kell vezetni, mert ha nem is mondjuk ki félóránként, szorongunk, a családunkra gondolunk, a barátainkra és a jövőnkre. Vajon meddig fog ez tartani? Pár hétig? Erősen kétlem, én hónapokkal számolok, pedig szeretnék a nyáron a Balatonon grillezni befröccsözve. Vagy elmenni a barátaim esküvőjére. Ezek most álmok. Bízom benne, hogy valóra válnak,

Az itóka után jön az esti rituálé: fürdés, könyv, csopi viber a kollégáimmal, messengeres lelkizős beszélgetések a barátnőimmel, a szüleim csekkolása, hogy ugye nem mentek tömegbe és mindenük megvan, aztán Netflix, HBO GO, Ncore vagy valami regény. Tényleg még a Libirből is rendelhetnék egy pakkot, vagy legyen inkább BioTeches vitamincsomag?

Hát itt tartunk most 2020- március 18-án - kicsit csapongva, de le fogom írni az éppen aktuális gonolataimat, biztosan vagyunk így ezzel páran.

Aktuális sorozat karanténra: The Act 

Maradjatok otthon.

Orbán Viktor 15.00-kor rendkívüli bejelntést tesz, remélem a kijárási tilalmat rendeli el, vagy lezárja a városokat, mert ezt kellene tennie!