Ma 40. napja, hogy megváltozott a világ, amiben élünk. A mi kis országunkban, amiről két éve a mexikói tengerparton megkérdezték az amerikai koktélpajtásaim, létezik ilyen tényleg?  Budapest, az meg hol van? Bezárt minden, lekorlátoztak minket, nem megyünk relatíve sehová, a nappalaink és az éjszakáink az 55m2-es belvárosi lakásra korlátozódtak. (de ide legalább szállít mindenki, aki számít) Amit, ha ennek vége, eladunk. És kiköltözünk valami olyan helyre, ahová még szállít a Wolt, de lehet kertünk. Ahol kergethetjük egymást. Hogy amikor ez a rémálom visszatér, hasogathassunk fát, vagy csinálhassak konyhakertet. Még tudnám tetézni...

Úgy elrepültek a napok, hogy észre sem vettem. Repetatív. Ez rá a jó szó. Igyekszem egy napi rutint kialakítani, mert különben totális céltalanság lenne. De így is van olyan, amikor egy farmerhez sincs kedvem, jöhet a slampos szürke melegítőnaci, meg egy fehér top. A minap véletlenül kinyitottam a gardóbom üzleti felét, meglepődtem, hogy mennyire trendi és menő ruháim vannak, csak éppen sehová nem tudom őket felvenni. Elég furcsa lenne feszülős miniruhákban vagy kiskosztümben fogadni a tesco-s futárt, vagy a zöldségellátmányt. Bár tudjátok mit? Ha valaki tavaly azt mondta volna, hogy egy év múlva ez lesz, pofán röhögtem volna és megkérdeztem volna mit szívott? És van még esetleg belőle?

Mindent egybevetve kezdek hozzászokni, hogy most erre kell berendezkedni, már nem dühöngök minden nap, és nem sírok, csak heti kétszer. (Ebbe nem számolom bele, ha látok egy Qatar-os cargo gépet leszállni egy videón és elképzelem, milyen lesz újra a non EU zónában Cafe Freit venni, és Gáborral összeveszni, melyik irányba húztam a cipzárt, miközben kezdjük a beszállást Ázsia felé...) 

A hadigazdálkodást és az online rendelést tökéletes szinten űzzük, persze ehhez elengedhetetlen az anyagi jólét, ez esetünkben adott, amiért nem lehetek elég hálás. Ahogy a fizikai állóképességért, és az egészségért sem. Igaz utóbbiakért minden nap teszek, legalább egy óra masszív edzéssel, és kurva sok vitaminnal. A kiszámítható konyhai működést még gyakorolnom kell, mert jelenleg háromféle főétel áll rendelkezésre vacsorára, de legalább van miből választani.

A szociális életünket már teljes természetességgel űzzük a skype, facetime, messenger, zoom kombón, ami eleinte életidegen volt, az most kisujjban van. Pénteken sikerült is ordenáré módon berúgnunk a kollégákkal, megittünk egy üveg vodkát. Jól esett, akkor és ott. A másnapot ne emlegessük. Személyesen lehet durvább lett volna. 

A lakást múlt hét kedden hagytam el utoljára, elmentem autókázni, meg liszteket venni a Szafi boltba, hogy legyen "alibim." Jövő hétfőn végre okkal hagyhatjuk el a lakást, fel kell rakatnunk a nyári gumikat a céges autókra, Gábor direkt a legtávolabbi szervízt választotta a városon belül, imádtam érte :)

Filmek szintjén minket most valamiért a havas táj nyugtat meg, így tegnap Arctic és Cold Pursuit volt a menü, ajánlom mindkettőt. (Ha retró érzés hiányozna, hétvégén megnéztük a Sziklát és az Úszó erődöt is.)

04.02: A huszonkettedik nap itthon. Néha már nem tudom, hogy milyen nap van, de fejlődtem annyit, hogy már nem olvasok napközben híreket a vírusról, mert nincs hozzá kedvem, ellenben esténként, amikor már van valami alkoholos ital a kezemben, akkor ráveszem magamat és "csemegézek" a napi sajtóból. Nem nézem meg a "Cilis" sajtótéjékoztatót, mert rosszul vagyok az inkompetenciától, ami pofán vág minden egyes alkalommal, ahol látom eme remek törzset máködés közben. Van, hogy még jobban elkeseredem, van hogy nem hat meg, van hogy szétrobbanok a tehetetlenségtől. Ma már olyat is hallottam, hogy októberben jön a 2. hullám, vagy hogy addig áll helyre minden...mindenki csak találgat, de igazából az a benyomásom, hogy ennél nagyobb bizonytalanságban már nem is élhetnénk. Mégis vicces figyelni saját magamat, ahogy alkalmazkodom. Ahogy igyekszem elfogadni a helyzetet, és beletörődni, hogy nem fogok idén tavasszal ügyfélhez menni, nem lesz csapatépítő, nem fogok kiülni bruncholni egy teraszra vagy világmegváltó beszélgetéseket folytatni a barátnőimmel egy-egy jó hely teraszán, nem fogok hazamenni vidékre a szüleimhez, nem megyünk ki az erdőbe futni a kutyával, nem fogok kimenni jövő csütörtökön a reptérre és elrepülni San Franciscoba - most már nem dühöngök ezeken a dolgokon, csak hátradőlök és elengedem. Mert ez most a lecke, nos a COVID 19 nem lesz a kedvenc tantárgyam, bízom benne csak elméleti jegyes, és nem lesz belőle gyakorlat.

A hét felfedezése: 5 év után ez lesz az első húsvét, amit itthon töltünk, és nem nyaralunk majd éppen. Idejét nem tudom, mikor főztünk utoljára sonkát, és zabáltunk tormát, tojást, sonkát és kalácsot. Idén végre nem egy reptéren locsol meg Gábor a dury free-ben, az élet apró örömei :) Ha már kajáról van szó, mindketten nagyon szeretünk jókat enni, és ma rábukkantam egy oldalra, ahonnan lehet jóféle háztájéki cuccokat rendelni, mint sonka, boldog csirkék által tojt tojások, hurka, házi torma, házi májas meg minden ilyesmi.

Egy szomszédunkkal is szóba elegyedtünk, aki orvos, azt mondta szeptemberig ne tervezzünk semmit, ez szíven ütött, befordított. Úgy becsiccsentettünk utána, hogy megcsináltuk a WC papír challenge-t is, melynek lényege: 14 tekercset kell egymásra rakni függőlegesen, miközben plankelsz. 

Pénteken a barátainkkal skype ittunk, és kitaláltuk, hogy a karantén arra is jó lehet, hogy az összes olyan gusztustalan piát elfogyasszuk, amik évek óta a szekrényekben, spájzakban árválkodnak, és persze foglalják a helyet, ami ezekben a vészterhes időkben családi viták elkerülésére lehet alkalmas, ha felszabadul és véletlenül túl sok mindent rendeltél online, és a férjed próbálja elrakni:)

04.09: Eltelt egy hét, és annyit hullámoztam, hogy nem volt kedvem kiposztolni semmit. Most optimális esetben a Lufthansa Frankfurt-San Francisco járatán ülnék, és az lenne  alegfőbb baj, hogy szokás szerint az ablaknál pöffeszkednék, és mivel bőszen rendelnéma  gin tonikokat, Gábor és a mellette ülő ismeretlen utas tuti idegbajt kapnának, hogy mennyit járok ki mosdóba, nyújtózkodni, szerintem amúgy simán megkapnám a "legtöbbet pisilt az atlanti átkelés során" díjat is :) ehelyett: itthon ülök, csütörtök este van, én pénteknek érzem, még nyitva a laptop, dolgozom. Tervezgetem, hogy este talán hajat mosok (wellnessnek minősül), és lehet egy fürdősót is felpattintok, feltolok egy laza sminket, és felöltöm a szexi jelmezem is talán, már igazán rámférne egy dirty este. Rögös volt az út eddig a felfogásig.

Áttekintve az elmúlt hetet: hétvégén kislisszoltunk a Dobogókőre, terápiás volt, csupa nagybetűvel, 6 kilómétert bandukoltunk az erdőben, alig láttunk mást, max 5 embert rajtunk kívül, csiripeltek a madarak, isteni friss levegő volt, a versenybringások úgy tekertek fel a hegyi úton, mintha nem lenne holnap. Szóval semmi nem emlékeztetett arra, hogy éppen összeomlik a világunk. Egymáshoz is alig szóltunk, csak próbáltuk beinni ezt a miliőt, hazafelé megálltunk még bográcsos kaját venni az út mellett, otthon élveztük a füstös ízeket, mintha csak vidéken bográcsban főtt volna a családnál.

Vasárnap egy vitázós nap volt, eddigi kapcsolatunk mélypontjaként aposztrófálnám, brutális veszekedés volt, én végigbőgtem a napot, este ennek kösönhetően olyan migrénem lett, hogy sok hét után ez volt az első nap, amikor nem fogyasztottam szeszes italt, reméljük nem az utolsó :) Miken tudunk összevesznI? Egy fürdőben hagyott neszesszer, egy ferdén álló villa vagy kés, egy laptoptöltő. Hiába, a rend fontos dolog, pláne a kábelek esetében, ha hétfőn, szerdán és pénteken hajnalban körbemegy a robotporszívó - szerintem Gábor jobban szereti, mint engem :D Amúgy szerencsére ő is kiborított 1 kg cornflakes-t este 11-kor, nagyon vicces volt, ahogy nyaltuk fel,  természetesen én kaján vigyorral (végre egyszer nem én voltam a béna) majd közölte, micsoda szerencse, hogy ezt nem én borítottam ki. Péntektől keddig amúgy Hunger Games 4 részét zúztuk b, ha film kellene.

A 4 napos hét relatíve gyorsan eltelt, próbáltam dolgozni, edzeni és békében ellenni. Néhány szösszenet a hétről:

Rájöttünk, hogy a gangra ki lehet tenni a cuki, piálós kisasztalt, két székkel, és délután idesüt a nap is, így többször kiültem dolgozni, kávézni, és jól esett. (tegnap rájöttünk, hogy vettünk anno 20 m láncot is, lakattal, hogy ki tudjuk láncolni, arról inkább nem beszélnék, ez miért az ágyneműtartóból került elő este 10-kor)

A cég már fizet azért, hogy legyen nekünk online elérhető általános orvosi, vagy pszichológiai konzultáció, amit egy remek és korrekt kezdeményezésnek tartok, és megnyugtatja parás kis lelkemet. És már székeket is haza lehet hozni az irodából, ha beállt a derekad :D

Megérkeztek a diétás lisztjeim és a táplálékkiegészítőim, mindkét csomagot ki tudtam úgy pakolni, hogy Gábor callban volt és nem figyelt, így nem kaptam megróvást, miért vettem megint mindenféle csodát, amúgy ténlyeg rendeltem férfiaknak való multivitamint is, szóval egy szót sem szólhat. Holnap érkeznek a múlt héten rendelt háztájéki motyók, már alig várom :)

A tegnapi nap legizgalmasabb része az volt, hogy kimerészkedtünk az Aréna Tescoba este 7 körül. Szigúrúan ffp2-es maszkokban, gumikesztyűben, kézfertőtlenítővel, célirányosan. Nem voltak vészesen sokan, hamar végeztünk. Mégis olyan volt, mint egy kalandtúra. Bár izgalmas volt, féltem. Hogy ki köhint, ki jön túl közel, jó hipohonderként természetesen már várom a tüneteket. (remélem nem jönnek)

A hétvégére amúgy megérkezik a spinning bringám is, aminek a férjem is örülhet, lesz mit összeszerelnie :) (remélem nem csak az első nyitható ajtóig hozzák, mert akkor ki fog nyírni)

Dióhéjban ennyi voltam mára, maradjatok otthon a hétvégén és semmiképpen ne menjetek piknikizni a sok feláldozható idiótával!!! 

Az éjszakák eléggé kitolódtak, ezzel pedig egyenesen arányosan a reggeli felkelés is. Fél 9nél előbb már
nem riadok, a legtöbb meetingem leghamarabb 9-kor kezdődik. A mai nap is hasonlóan borongósan
indult aztán valamiért jó kedvre derültem, hosszú napok után. Már az előző posztokban is érződött, hogy
eléggé bedepiztem. Összejött minden, az egyedüllét, a melóban a feszültség, a magány, a fizikai tünetek,
szóval már eléggé rég, kb 10 napja éreztem magam boldognak. (az a jó benne, hogy bár a mély depire
hamar képes vagyok, bármikor tudom magamat apróság miatt is boldognak érezni magam). Ezek az apró
újra feltűnő boldogság percek pedig teljesen feldobtak. Mitől is éreztem magam boldognak ma? A rossz
lábam már kevésbé fájt – ellenben elkezdett a másik de ez már vicc ezen röhögtem :)) az elmúlt év
legjobb rántottáját csináltam reggel – tudjátok, amikor olyan kis fluffy lesz az egész. Ejjj, de nagyon
boldog lettem tőle! Ezután a kedvenc GAM kollégámmal volt egy callom, aki lelkes, inspiratív, húz
magával, feldob és mivel Cotsworts-ben lakik, ami a Holiday óta a kedvenc filmem, megígérte hogy küld
képeket a környékről. Végre volt kedvem tevékenynek lenni, gondolkodni előre, az alap személyiségem
ilyen. Úgy döntöttem nem spórolok, és nap közepén a kedvenc drága Body Shopos tusfürdőmmel
kényeztettem magam és még egy arcpakolás is kificcent :))) a legjobb most következik… nem, nem a
por májgaluska leves, amit 10 éve nem ettem, és most rájöttem, ennek meg volt az oka!!! Múlt
hétvégén kitakarítottam a teraszt, és most fogtam kiültem a kis székembe miközben sütött a nap….
Ultimate boldogság! Becsuktam a szemem, égetett a nap, csicseregtek a madarak és itt már egész nyálas
lesz lassan ez az egész, de felmelő volt az egész! Picit szabad, picit nyugodt, picit mint régen. Nem
éreztem a nyomást a mellkasomban, csak voltam!
Igaz amit egyszer egy barátnőm / mentorom mondott, végtelenül bölcs lány: ha lent ülsz egy gödör
alján, jó ha vannak fent és nyugtatnak, hogy minden rendben lesz, és várnak, de fel húzni nem tudnak
amíg te fel nem állsz. A legjobb, amit tehetsz, tapicskolsz a szarban odalent, sajnálod magad, tombolsz,
sírsz, bámulsz magad elé, aztán fogod magad szépen, leporolod a sárt, felállsz, és kinyújtod a kezed és
megindulsz. Én remélem most eltapicskoltam már a legtöbb időt odalent, és most, hogy leporoltam
magam, megindulok!
Sok mindent megfogadtam, mit csinálok másképp és mit fogok csinálni, ha ezen túljutunk, de mivel
minden napra kell egy poszt, ezt máskor fejtem ki! :)

És egy újabb hétfő. A torkomat a második kellemes Tennessee Fire mardossa, azért őszintén szólva simán lecsúszna egy harmadik is, a háttérben üvölt a One Republic-tól a Good Life. Ez lehetne irónia is, de végülis egész szerencsések vagyunk, nekünk legalább van fedél a fejünk felett, mit mondjon egy nincstelen ember? Ma próbálok pozitív lenni. Aki hajléktalan, rászoruló, aki elvesztette a munkáját, és azt se tudja, miből eteti meg a gyerekét holnap? Szóval szerencsések vagyunk, mert a szüleink, a családunk, és a barátaink biztonságban vannak, otthon, a saját kényelmükben, minden földi jóval felszerelkezve, és igen egy ideig csak facetime-on, skype-on meg egyéb remek applikációk segítségével találkozunk, de legalább talán a körülményekhez mérten biztonságban vagyunk. Nem is merek belegondolni mikor, lehet hogy már júniusban, lehet hogy majd a vénasszonyok nyara fog már tombolni, mikor újranyit a világ. Azon gondolkodtam, mi lesz az első 12 dolog, amit akkor fogok tenni, ha már nem leszünk karanténra kényszerülve:

-2) kurva nagyot fogok bőgni üvöltve

-1) visítva, extázisban futok minden nap, onnantól, hogy szabad leszek, és újraveszem a bérleteimet az edzőterembe és az infraedzésre is. (de nem állok le a napi 1 órás sydney cummings-szal, mert ő tart életben)

0) mocskos részeg leszek, és szerintem egy cigit is tekerek, vagy kettőt.

1) hazamegyünk a családomhoz, és hazamegyünk a férjem családjához, és mindenkit megszorongatok.

2) áthívjuk a barátainkat, és megisszuk az összes karantén idejére felhalmozott piát, és jól érezzük magunkat, amennyire a csövön kifér.

3) bejárok az irodába, és nem leszek home office-ban belátható ideig, hiába nincs korlátozva! Oké, az ügyfeleimet is meglátogatom, még a legproblémásabbakat is.

4) beiratkozom a fancy főzőiskolába fél évre, hogy azt csináljam amit igazán szeretek, és nem érdekel mennyibe kerül.

5) csináltatok egy igazi tetkót.

6) az összes olyan utazást bepótoljuk, ami most elmaradt, és újabbakat tervezünk.

7) lemondok a belváros vonzásáról, mert kertet szeretnék és teret..és konyhaszigetet (na meg távolságot az uramtól).

8) elmegyek az összes benzinkútra tankolni az M1-M7 vonalán. (eskü még a shellre is)

9) heti egy nap elmegyek a barátaimmal énidőzni, és nem halogatom, nem leszek férjjel itthonülős feleség.

10) megcsináljuk a startup üzleti tervét.

11) felkészülök egy félmaratonra, utána évben egy maratonra.

12) kifestjük a spájzat :)

12+1) megbocsátok mindenkinek, akire valamiért nehezteltem.

(na most már a Moon River szól, lehet szentimentálisra ittam magam...)

Mára ennyi, Nektek mi lenne a 12 pont?

Azért nem írtam az elmúlt pár napban, mert egyre mélyebben vagyok. Ez a 17. nap az új, nem éppen szerethető életünkben. Néha tényleg úgy érzem, azért kaptuk ezt a vírust a sorstól, hogy kicsit ártértékeljük az életünket, megtanuljunk örülni, visszahúzódni, kevésbé impulzívan létezni, talán a legegyszerűbben megfogalmazva: élni és élni hagyni. A másik oldalon a magamfajta extrovertált embernek ez felér egy büntetéssel, és pont a napokban láttam több közösségi oldalon is felvillani a következő kis szöveget, teljesen igaz, mert én sem vagyok oké:

Próbálok rendszert kialakítani, de az órát már nem húzom fel. Viszont kiderült, hogy az ájfonban van alvás funkció, ami halk, kellemes dallamok duruzsolásával kezd el ébreszteni, lágyan a megjelölt időpont előtt, nem úgy mint a csörömpölő hangú, agresszív ébresztőm a régi szép időkben, szigorúan 5.45-re húzva. Most az alvás funkció hétköznapokon 8.00, hétvégeken 10.30. (ma és tegnap is délben keltem), őszintén szólva kurvára hiányzik a csörömpölés, meg hogy összerakjam a kis edzős tatyimat, amin alig lehet behúzni a cipzárt, annyi minden szar van belegyömöszölve, és retiküllel, laptoptáskával meg a nagy zsákkal leegyensúlyozzak a kocsimhoz. Ágyban kávé már alapsetting, utána ráérős reggeli. Aztán munka, már amennyi akad. Délben edzés. Közben általában megérkezik a home office ebédmenü, naponta 2500 Ft nekem és Gábornak, egész jó áron van és még finom is, van háromféle opció:classic,fittness és vega. Így a hétközbeni főzést offoltam, maximum a vacsira korlátozódik, már amikor nem rendelünk. Mert a Wolt azért nagy kísértés, pláne, hogy most egy csomó olyan étterem is fent van, akik amúgy nem lennének. Utána egy óra kádban fetrengés borral, rosszabb esetekben whiskeyvel kísérve, esetleg mindkettő, majd vacsi a kanapén, szaftos ételnél jobb napokon az asztalnál. Ezt követi a kanapén döglés szar pizsi versennyel megspékelve, egy második italt elszopogatva, most épp Billions-t darálva. (persze közben húzunk le mindent Ncore-ról is, és korrekt módon seedelünk is, hogy mindenkinek jó legyen) 11 körül jön a napi 1-2 csésze frissen forrázott, mézes gyömbértea, hogy legyen valami baciellenes megmozdulás, na meg szeretjük is. Tegnap gombócot éreztem a torkomban, szóval belecsavartunk egy teljes citromot is, csodákat művel, bár a gombóc szerintem a szorongás testi megnyilvánulása. Aztán bealvás a kanapén, 2-3 körül meg alvajárós fogmosással egybekötött ágybaköltözés. Aztán új nap virrad és repeat. 

A hétvége nem telt túl jól,17 nap összezártság két erős személyiségű, skorpió csillagjegyű, extrovertált saleses esetében elég durva outcome-ot tud generálni, elhihetitek. Pénteken Zing-es burgert rendeltünk, mocsok sok krumplival, nagyon sok kalória volt, nagyon leszartam és nagyon jól esett, a stressz meg a pihenőnap nélküli mindennapi edzés amúgy is jól szinten tart. Tegnap már délelőtt ugattunk, utána elmentünk duzzogva sétálni, majd azon is összevesztünk ki menjen be a boltba, ahonnan a kedves férjem Jalapeno paprikákkal felszerelkezve jött ki, éreztetve, ő azért szeret, mert Jalapeno Popperst akar csinálni valamelyik nap. Hazatérve már annyira elegünk volt egymásból, hogy 8 nap után kimentem és futottam egyet. (egész héten bent edzettem) Isteni volt, ahogy a nap simogatta az arcomat és róttam a kilómétereket, persze azóta várom, mikor jön ki rajtam a vírus. (alig találkoztam emberekkel és mindenkit 2m-re kerültem, de akkoris) Mindenütt azt írják, kint szabad edzeni, remélem tényleg így van, és ez nem az utolsó futásom volt. Sport kapcsán még annyi, hogy mikor pénteken felpoppolt a reggeli HVG push notification a kijárási korlátozással már tudtam, hogy kell egy kardióeszköz, hiszen ez a tilalom előszobája: így megrendeltem egy spinning bringát, remélem éppen béke lesz itthon, és akkor talán a kedves férjem összeszereli, ha nem, akkor megvan a progim újabb két napra, mert rendkívül nagy balfasz vagyok az ilyen feladatokban. És már előre félek, hogy fogjuk kibírni, hogy az amúgy sem nagy lakásban még kevesebb lesz a helyünk, de elvileg nem foglal olyan sok helyet, szóval optimista vagyok. :) (vagy eladom neki majd ruhaszárítóként vagy szobainasként, ha épp nem használom)

Szombaton felfedeztem, hogy a Bortársaság fenn van Wolton, először kiléptem az appból, miután két kedves barátnőm is megerősített abban, hogy jelenleg a mának élni a legjobb stratégia, meg is rendeltem gyorsan a csak a fehér válogatást, így este a Shakshukához már egy isteni Bott Frigyes Gránum csúszott lefele.És még van 5 abból a válogatásból...feels like heaven. (Szerintem utána majd azért megnézzük a rozé és a vörös válogatást is, végülis júniusig még annyi este van...meg nappalok)

És éjjel átállítottuk az órát is, ma már sokáig lesz világos, tragikus. A teraszos, kiülős szezon itt a lakásban kezdődik, tartok tőle, a nyár is, még jó, hogy van légkondink. Ma megérkezett a Tesco is, három hete rendeltünk egy nagy adag bevásárlást, ami tök jó, hiszen nem kellett elmennünk egy hipermarketbe vásárra vinni a bőrünket, de a lakás tárolókapacitása is határához ért, így óriási vita lett az újabb 16 tekercses wc papír csomagból. A délutánt én a hálóban bőgéssel, a férjem a nappaliban videójátékozással töltötte. Én utána mérgemben lenyomtam egy edzést is. Este még azon is összevesztünk, hogy a hites uram szerint a kézmeleg víz forró, és leégette a kezét, nem kommentálnám, ha ennek egyszer vége és túléltem, extra figyelmet fogok fordítani az énidőre. Aztán volt egy videocallunk egy nagyon kedves barátunkkal, aki rávilágított, milyen rohadt szerencsések is vagyunk, hogy itt vagyunk egymásnak, mert ő például pár híján egyedül bekkeli ki ezt az egészet a harminc m2-es lakásában, legjobb pajtása egy üveg ital, egy cigi és a Netflix. (igaz állítólag a Telekom is vegyvédelmi kezeslábasban ment ki bekötni az új netet, pusztulásra megérett a világ) 

Most hétfő reggel van, és mindjárt agyvérzést kapok az e-mailektől, ez legalább kicsit hasonlít egy normális napra. 

Tényleg fárasztó hipohondernek lenni, nem csak magaddal szemben az, hanem mindenki mással, aki körülötted él. Most nem bontanám ki, milyen, amikor már annyira felőröl egy beképzelt diagnózis, hogy másra sem tudok gondolni, de aki valaha átélte, pontosan tudja, hogy elementáris erővel tud földhöz vágni egy-egy ilyen nap, szóval három napja fejfájásra kelek. Nyilván nem normális, hogy 20 fokos hőingások vannak, amit a józan eszem tud, hogy valószínűleg ez a jelenség háttere, de mégis ott motoszkál a fejemben, mi van, ha ez koronavírus? Bár akkor már harmadik napja kezelem magam ibuprofénnal sikeresen. Ritka esetben orrfolyás is jelentkezhet, nos nekem minden este hat és nyolc között folyik az orrom menetrendszerűen, és tegnap mintha a torkom is kapart volna. Utóbbira gyorsan ittam egy jó combos whiskey-t az esti filmezés közben, el is múlt.

Minden este lejátszom a fejemben forgatókönyvet, mi lesz ha elkapom, és én vagyok a hatból az egy, akinél eldurvul. Aztán beveszem a leszarom tabit. A barátnőm szerint éppen a szorongásos fázisban vagyok, és majd kijövök a gödörből, félek, hogy nem, és elég ramaty lesz nyárig így létezni. Ma a napi operatív törzs meetingünkön (tényleg ez a neve) egy Kübler-Ross görbén kellett szemléltetnünk a jelenlegi idegállapotunkat, szürreális volt, mint egy csoportterápia a csapattal, de jónak találtam. Jó volt kicsit kivesézni a dolgokat a többiekkel. Ti hol vagytok most?

Ami engem illet kétfelé bontanám: munka terén frusztrált vagyok, itt még nem értem el az alját a történetnek, hiányoznak a tárgyalások, meetingek, hogy személyesen tudjam érvényesíteni az érdekeimet és gyarapítani a GDP-t. Magánéletileg a depresszió E vagy P betűjénél tartok, és el sem tudom képzelni, mi lesz nyárig. És várom az experimental fázist.

Ma lázasan kutatni kezdtem valami ürügy után, miért is lehetne elhagyni a lakást. Rájöttem: ha ilyen sok front lesz, meg fogom enni az összes Algoflex Forte-t, ami a kedvenc gyógyszerem fejfájás és másnaposság esetén (lássuk be az utóbbi is elő fog fordulni párszor az elkövetkezendő időkben), és hát a Saridon is jó dolog, és abból sincs sok, szóval elbaktattam a közeli gyógyszertárba. Eredmény: 2 doboz Algoflex és 2 doboz Saridon, ne változtassam meg a blog címét egy fájdalomcsillapítófüggő elmélkedéseire? Utána bementem a kisboltba, mert banánkenyeret szeretnék sütni , így vettem pár banánt, utána 2 kör a Blahán kocsival, mert néha járatni kell azt is, na hát úgy értem haza, mint akit kicseréltek – a dolgok tényleg felértékelődnek „fogságban.”

Estére a műköröm válság is megoldódott, rendeltem magamnak itthonra egy kezdőszettet, így legalább ez idő alatt is tudok manikűrözni, megtanulom, hogy kell, találok egy újabb többórás elfoglaltságot, ha meg vége a járványnak eladom és szépen visszatérek a kedvenc körmösömhöz. Emellett eldöntöttem, hogy leporolom kedvenc Duolingomat és folytatom a spanyoltaunlást, amit autodidakta módon még tavaly kezdtem el év végén, nagyon jól is ment, csak lusta módon leálltam vele, itt az alkalom, hogy folytassam. Talán ha több célt adok a napoknak, hasznosabban és gyorsabban tudom eltölteni a karanténból visszamaradt napokat. Jó lenne látni a végét, akkor tuti csinálnék countdown naptárat és mindennap húzogatnám a piros ikszeket.

Sorozatajánló: Billions S01