Második napja migrénem van, tegnap persze még azt hittem ez a vírus előszele, mivel kettőt tüsszentettem is este és az orrom is folyt kicsit, de mikor ma megláttam, hogy havazik, a dolgok új értelmet nyertek. Azért ez is mennyire szürreális, március 23-án kavargó hóesésben nézek ki az ablakon, tombol a koronavírus és Zágrábban még egy 5,5-ös földrengés is volt tegnap. Mi ez, ha nem a kibaszott világ vége? Mi jöhet még? Már komolyan félve olvasom a híreket reggel, mert ezt már tényleg nehéz tetézni.

Amúgy rohadt sötét van ma, és szürkeség, a motivációm a béke segge alatt, ma admin feladatokkal mulattam az időt, de közben azért mindig elvonta valami a figyelmem, például az egyik barátnőm pasija lebukott, hogy tinderezik, szóval kivágta a vírus kellős közepén a cuccaival együtt, persze most körömlerágva várja, mikor jelentkezik, hogy visszafogadhassa? Őszintén? Szerintem az ilyen férfi egy biológiai veszélyeshulladék! Ki az a szánalmas, önző fráter, aki miközben a világ darabjaiban van, és van egy nő aki gondoskodik róla és odáig van érte – inkább a tinderen húzogat, és meccsel, miközben a csajának mutogat valamit a telefonján, jön a push notification „új párod van”? (Én még fel is pofoztam volna, mielőtt segítek neki összepakolni.)

Egy másik barátnőm legfőbb problémája a műszempilla, hajfestés, férfi hajnyírás és műkörmök kapcsán merült fel. Mi lesz most velünk emancipált, tunningolt multiribikkel, hogy a szépségszalonjaink is bezártak egy időre? (nagyon helyesen tették) Én is érintett vagyok a pilla, festett haj és köröm kérdésben is. Azt hiszem ez itt a 2020-as „vissza a természetbe” külön kiadás, még jó, hogy borotva van itthon J A pilláim már hullanak ki, úgy nézek ki, mint aki kicsit megégette őket szalonnasütés közben egy hegyi buliban, de legalább majd újra megdörzsölhetem a szemem x év után, az is egy fegyvertény, plusz már amúgy is pihenteni kellett volna, szóval most pihentetem, és ha elült a nyavalya, megcsináltatom a tusvonaltetkómat, ez még motivál is. Szerencsés módon a körmöm múlt héten csináltattam, és nude színeket választottam, így később fog nagyon látszani a lenövés, ahogy a hajam is, a körmöket majd reszelgetem vissza, a hajam meg köszönhetően a natúr melíros balayage technikának, akkor sem lesz nagyon gány, ha 2-3 hónapig nem látja kedvenc fodrászomat. Gábor haját  meg majd lenyírom a szakállvágóval, tuti ordas üvöltözések lesznek belőle, mert nem szereti ha kacsafarka van hátul, na én meg a haját utálom vágni – anno majdnem pirosbetűs ünnepet csináltam a napból, mikor ő is elkezdett fodrászhoz járni J

Amúgy ha most minden rendben lenne, akkor éppen azon agyalnék, hogy még 18 nap és repülünk San Francisco-ba, vajon vegyek-e egy 10. bikinit, vagy elég a meglévő 9? Alig várnám, hogy eltöltsünk egy mesés hónapot a nyugati parton utazgatva, majd egy kis mexikói all inclusive margharita mérgezéssel lefojtva hazatérjünk májusban. Helyette várjuk, hogy a Lufthansa utalja vissza a jegyeink árát, és még van egy United-os jegy is, amit valahogy vissza kéne téríttetnünk, na igen..travel goals 2020. Én már akkor nagyon boldog leszek, ha az augusztus 20-i hétvégén bormámorban úszva, kicsit napbarnítottan odaégethetek pár grillkolbászt a balatoni házunk kertjében, miközben a szüleim és Gábor hangosan röhögnek rajtam. Amerika majd megvár, ha elült a szar. (azzal most nem foglalkoznék külön, hogy egy éve nem voltunk hosszabb szabin, és ez a házi őrizet nem ekvivalens ezzel semmilyen szinten.)

Emellett ismét meg kell erősítenem a tényt, miszerint a fölöttünk lakó csávónak hangszerei vannak – ezt eddig is tudtuk, de mivel negyedennyi időt töltöttünk itthon, nem igazán foglalkoztunk a dologgal. Ma elővette a dobjait, és elkezdte őket ütni, én közben azon pörögtem, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, szóval elképzeltem, ahogy ráborulnak a dobjai és úgy maradnak legalább 2-3 hónapig. Vagy tovább.

Péntek óta nem voltam futni, hogy ténylegesen beálljak az otthonmaradók táborába, így már 3. napja itthon edzek. Ma egy HIIT edzést toltam le, ami tele volt kickbox ütésekkel és rugásokkal, jelenleg nem tudom oldalra kiemelni a lábam, azt hiszem holnap jógázni fogok. A maradj otthon kapcsán még egy gondolat, ma láttam több képet a városról, és szinte alig voltak a BKV-n és az utcákon is, bravó Budapest, talán elkezdték felfogni az emberek, hogy a 24. órában vagyunk. Ma az eddig április 30-ig meghirdetett home office-t kitolták határozatlan időre, szóval sejteni lehet, hogy idén a madárcsicsergős tavaszi séták helyett bent fogunk tobzódni.

Karanténos filmajánló: The Invisble Man (egy láthatatlan pasi teszi pokollá az exe életét, aki a szolgálólány meséjéből oly jól ismert Elisabeth Moss by the way), egészen nézhető, ha valaki nem borzong eleget napközben és este is folytatná, ajánlom.

Gondoltam először, hogy ma arról írok, hogy van egy új, boldogság fogadalmam – megfogadtam, amit előző posztomban írtam, és minden nap megjegyzek és cetlire felírok egy dolgot, ami aznap boldoggá tett. Dátummal, hogyha ennek a borzalomnak vége, ma borzalomnak hívom elnézést, akkor dátum szerint tudjuk, hogy mikor minek örültem.

Pénteken annak, hogy szállít hozzám is már a Wolt (egyetlen pozitív hozadéka a futás mellett ez a járványnak), tegnap pedig autókáztam egyet. Ma pedig voltam egyedül futni illetve végre az HBO GO-m rendesen működik…

Aztán ma reggel beakadt a vállam / lapockám közé egy ín, ami eléggé kihúzta a lábam alól a talajt – ez pedig arra ösztökélt, hogy egy másik szemszögből mutassam meg a napokat.

Eléggé biztonsági játékos vagyok, illetve törekszem az lenni. Néha buliban egy tátra tea hatására (nem röhög :) vagy munkában az adrenalin miatt nem épp biztonsági játékot űzök, de alapvetően szeretek felkészülni előre „bármire”. Van itthon mindig elég mosószer és öblítő. És ecetes tisztítószer, mert az a kedvencem, és stressz takarításkor a fürdőkádnak esek neki. Paradicsomszószból, ha már kettő darab van csak, veszek. Először a számlákat fizetem be, aztán nyújtózkodunk, amíg a takaró ér. Ha fúj a szél, én már sapkát hordok – „nehogy megfújjon a szél”. Mindig van nálam gyógyszeres doboz és sminktáska (jó, ez a modern nők fele, ez nem nagy szám). Van egy házidoki nénim, aki maga az istennőség, egy csodás hipohonder roham esetén mikor azt képzeltem, hogy én meg fogok fulladni a mandulagyulladástól, mert ezt láttam a tévében, lerajzolta, hogy miért is nem fogok megfulladni :))) és van nekem egy masszőrnőm, Bea, a csodák csodája, évek óta minden második héten hétfőn 7kor fixen itt van, és a lelkemet és a testemet kordában tartja. Gyakorlatilag az egyik erős biztonsági hálóm –  stressz nálam szinte azonnal testi tünetet ölt, így deréksérv, meghúzódott könyök ideg, háthúzódás – simán mindennapos.

Ma reggel mikor beakadt a vállam és alig bírtam felkelni, azon gondolkodtam, hogy írok Beának, jöjjön már ki holnap és rakjon rendbe. Biztonsági háló vol 1. aztán már fejben el kezdtem aggódni, hogy biztos jó ötlet e ez de úgy voltam vele, hogy nem mozog a bal vállam, persze h jó ötlet. Elmondtam a tesómnak, aki azonnal riadóztatta anyukámat, summa summárum nem érdekelte őket h épp egy bögrét nem bírok megmozdítani, ki ne merjem hívni a masszőrt.

Felépítesz egy bástyás kis világot magad köré, minél idősebb vagy annál megrögzöttebb bástyákkal és egy járvány első hete megborít. Ültem itthon és elsírtam magam (tudom, de már említettem, hogy hamar végletes leszek J), hogy akkor én most hogy fogok meglenni? A kezem délutánra 2 izomlazító gyógyszertől, gyógytornától, 3 fajta krémtől kezd rendbe jönni, de ez rávílágított arra, ami az örökös Bridget Jones félelmem – milyen is a koronajárvány idején egy egyedülállónak?

Vannak persze jó részek, kezdem ezzel (pozitív pszichológiaJ)

• Mindig azt eszel amit szeretnél, hisz te döntesz egyedül
• Senki nem szól meg, hogy titokban vettél még 5 konzerv chillis babot és két zacskó szaffi lisztet. Meg az a 3 kg gyömbér se zavar senkit
• Nyugodt és csendes a home ofisz, nem óbégat senki egy callban, tiéd az egész ebédlő asztal;
• Nem kell aggódnod a másikért, akinek mondjuk még be kell járni dolgozni,
• Azon sem vesztek össze, hogy teljesen kettyós vagy e, miszerint komolyan veszed a vírust
• Minden este ehetsz padlizsános paradicsomos tésztát (Nyugi Főni, nem teszem)
• Minden este videochatelhetsz a barátőiddel (mondjuk ezt sem teszem, mert majd mindegyik családos :))
• Azt nézel az HBO GO-n vagy Netflixen, amit akarsz, diktatórikus demokráciában élsz önmagaddal.

És van a szar:

• Ha beakad a vállad, és nem bírsz csak mászva felkelni, akkor mászni fogsz. Ha 10 percig akkor tíz percig;
• Éhes vagy,
• de zsibbad a kezed? Vagy balekoskodsz a másik kezeddel, vagy nem eszel :)
• Nincs aki bekenje a válladat hátul krémmel? Fürdőszivacs :))
• Fullra kell vásárolni a hűtőt, mert ha bármi történik, jobb nem lemenni, hiszen:
• A „családonként egy fő menjen vásárolni” nálunk eléggé egyszemélyes játék, max belső személyiséget válthatsz :))
• Nincs szex. Búfelejtő, gondolat elterelő, „üssük el az időt” verzió, stresszoldó, csakúgy verzió, jó, a romantikát se hagyjuk ki, de az előbbiek izgibbek, pedig a közös home ofisz rengeteg mindenre jó lehet J)
• Nincs olyan, hogy félsz bemenni valahova, mert már túl sok az ember ott, és beküldöd az erős férfit. Felveszed a maszkot és a kesztyűt és bemész
• Nem mondja senki azt a nap közepén, amikor rápörögsz a fészbuk hírekre, hogy „hagyd már azt a szart a francba”
• Eskü néha egy jó veszekedés is jó lehet :)
• Csöpög a WC. Szerelőt már nem hívsz, mert mi van ha fertőzött, a zaj az zavar, így neki esel (2 óra)
• Nincs senki, aki este elalvás előtt azt mondja: „ne félj, amíg engem látsz”

Mondanám, hogy ez könnyű így, de nem hazudok. Persze vannak az embernek barátai, családja, szülei, akikre mindig minden helyzetben számíthat, de a nap vége az egyedül lesz. Mindig, amíg ez a koronavírus járvány tart, mert ahogy mondottam néha viccesen: ez a helyzet a gazdaság mellett a szingliknek sem kedvez :))

No de lesz ez még így se! Ha vége ennek az egésznek, és újra önfeledten hívhatom Beát, ha beakad a vállam, ígérem, kevesebb lesz a biztonsági játék, és nem csak tátra tea után!

Hullámzom. Vannak egészen jó és egészen borzalmas napjaim, pedig lehet, korai még a kiborulás, így 11 nap után az itthoni, impulzusmentes száműzetésben. A hét úgy telt el, hogy észre se vettem, pedig volt olyan nap, hogy felvettem egy csinosabb inget, vagy felkentem egy rúzst, hogy megadjam annak az illúzióját, hogy "munkanap" van, de délutánra már ugyanazzal az unott fejjel ültem az asztalnál, basztatva a laptopot, alibi tevékenységeket keresve, mert a munka fogy és amúgy sem tudok úgy koncentrálni, ahogy szeretnék. Ingerszegény nappalok, kinyújtott esti ébrenlétek, eltunyult reggeli kelések. A gazdaság kábé a szakadék szélére sodródik,a  társadalom meg ellustul, tényleg remek kilátások.

A pénteki örömfutás legalább felöltött kicsit, a barátnőm szembefutott egy kínai nővel, utána tíz percig azon agonizált, hogy vajon elkaphatott-e valamit? Mindenkit két méterre kerültünk, mindenütt azt mondják 6 feet távolságot kell tartani a biztonságos kültéri sporthoz, ez 1,8 méternek felel meg. Amúgy ezt a többi futó is betartja, ez pozitív szerintem.

Este rendeltünk Aztecás mexikói kaját Wolt-tal, az ablakból integettem a futárnak, hová tegye a pakkot, jól belaktunk (mondanom sem kell, hogy háromszor csípett), ja és mikor megérkezett persze le kellett nyalni kicsit a guacamole-s doboz szélét, amit a kedves barátnőm is eljátszott, majd rámírt este 10-kor szerintem kimossa-e a száját Detollal? :D Azt hiszem kezdünk megkattanni. Az urammal kerestünk valami néznivalót, mivel amúgy is sokat Netflixezünk és HBO Go-zunk, és tartogatni is kell a következő hónapokra (ez a streaming-gazdálkodás), leszedtük a The Containmentet, ami egy halálos vírus elszabadulásáról szól Atlantában, van benne akció, love, meg úgy alapból nem is rossz, azaz nekem tetszik, G. néha lenyomott egy PUBG partit alatta, de hát a hangulathoz passzol, plusz ehhez képest a Koronavírus egész istenesnek hat, a sorozatban mindenki meghal, aki elkapja. Itt egy link a trailerrel, ha valaki ráfanyalodna: https://www.youtube.com/watch?v=ASb4aL2nrEI

Szombaton sokáig lustultunk, késői reggeli után szakrálisan lespionkodtam, mi az, ami megromolhat, rothadhat és nekiálltam főzni, készült medvehagymakrémleves (amúgy a medvehagymában frankón volt egy csiga), töltött gombafejek és egy adag chicken tikka masala. Délután pedig nekiálltam edzeni a nappaliban kézisúlyzókkal, kettlebellel és matraccal felszerelkezve, kínszenvedésként élem magam a nappaliban az edzéseimet, heti két infrashape és 4-5 kondi után ez nekem büntetés. Igaz múlt héten 28 km-t futottam. A nap fénypontja volt, hogy lementem a kisboltba, ahol egy csávó túl közel jött hozzám, még jó, hogy volt nálam maszk, de azért rávisítottam, bár nem tudom mennyit fogott fel belőle, vett vagy 30 üveg sört. (hiába a karantén mindenkiből kihozza az állatot.) És lecsaptam egy fertőtlenítős univerzális tisztítószerre - tanulság: a kisboltok igazi aranybányák, persze nem átlagos árakon, de ez jelen helyzetben már régóta nem egy fair verseny, lássuk be.

Ma délben keltünk fel, a sokáig alvásra átállás egyetlen előnye, hogy minden reggel ágyban kávézunk, és az összes kinyúlt pólómat maximálisan elnyüstölöm, mielőtt kidobom őket a francba majd, ha ennek vége lesz, a feliratok meg változatosak :D Kelés után megörültünk, mert csomag érkezett az Alza csomagpontra (kontroller a PUBG-hez), így volt indokunk kimozdulni a motyóért, aztán gondoltuk legalább megyünk egy negyed órát a városban kocsikázni (ilyet utoljára 17 évesen friss jogsival csináltam), bekanyarodtunk a Damjanich utca felé is, felhívtuk a barátainkat, kiálltak integetni az ablakba, miközben mi felhívtuk őket, ez így leírva viccesnek hangzik, de belül üvöltök. Ma délután egy 600 kcal ugribugrizós edzést toltam le a nappaliban, egész tűrhető volt, bár örülök, hogy kívülről nem láttam magam. A biztonság kedvéért holnap futok, legalább aközben nem teszem magam nevetségessé :) 

Tegnap komolyan elgondolkodtam egy kardiógép rendelésén, de a családi béke érdekében ezt napolom a kijárási tilalom bevezetéséig, amit valahol várok, hogy hamarabb véget érjen ez, és félek is tőle, mert akkor még annyi input sem lesz, mint amennyi most van. Végül a Szafi shopból rendeltem pár cuccot, hogy kiélhessem a vásárlási hiányt, éljenek a paleo lisztek és a lehetőségeinkhez mért egészséges táplálkozás.

Ma Skype italozást tartunk az egyik baráti párral, nem is tudom mit igyak. Délben betoltam egy Algoflex Forte-t, (bár az már majdnem 7 órája volt) mert a hidegfrontot nem zavarja, hogy már egy mezei fejfájásra is azt képzelem, hogy koronavírus. Amúgy utólag jöttem rá, hogy ibuprofént vettem be, ami a sok pánikkeltő szerint nem kóser, ha tényleg covid-dal van dolga az embernek, jelentem még élek. És inni fogok. 

Épp az előbb írtam le valakinek üzenetben, mikor megkérdezte, milyen napom volt, hogy „valójában boldog. Házi őrizetben, melegítőben, hajat sem mostam, de boldog voltam ma. Nem egész álló nap, de az érzés meg volt”.

Szabad boldognak lenni akár pár percig akár egy vírusjárvány kitörése előtt? Olyan ambivalens érzés ez. Főleg tőlem, az örök maximalista, kritikus, „készüljünk fel a legrosszabbra és akkor nem ér meglepetés” típustól.

Aki ismer, az tudja, hogy amennyire boldog tudok lenni, annyira tudok pesszimistán látni mindent – ez gyakorlatilag mindenki számára kihívás aki körülöttem van J)) kedvenc főnököm szokta mondani: velem egy érzelmi hullámvasút az élet, de állítólag imádja! De mindenki nyugodjon meg, matematikailag egy erős súlyozott átlagolás után tudok közepesen pompás társaság lenni! Hm. Ez lehetne majd a legújabb tinder promó szövegem is! (már amikor újra releváns lesz a tinder. Nem nagyon van most piaca a szingliségnek, maradjunk ennyiben).

Ma reggel nem épp boldogan keltem. A munka lefoglal, hála ég sok is van most még, de egyszerűen, mint egy dacos 5 éves, nem voltam hajlatandó kijönni a paplan alól. Még a fejemre is húztam, hogy ne lásson senki, aztán el is beszélgettem magammal, hogy ez egyrészt gyerekes, másrészt ki látna??? A képzelt barátaim?? A házi karantén a mentális egészségre komoly hatással van :D

Felkeltem mégis, leültem a vitamin desszert után az összkomfortos irodámban, ami olyan fullos, hogy karnyújtásnyira van a hűtő, szakirodalom és mosdó. Mi kell még?

Ma az volt a szabályom, hogy nem fogok híreket olvasni. Nem akarom már reggel tudni, hány halott van, azon sem akarom magam felidegesíteni, hogy a mostani helyzet gyakorlatilag egy nyugdíjas woodstockot indított el – azok is az utcán vannak közülük, akik eddig otthon nézték az Izaurát.

Szigorú szabály, hogy akivel csak lehet, videó meetingen csinálok – hiányoznak az emberi arcok, a Maffiózokból meg nem táplákozhatok állandóan az HBO GO-n, mert mindenkivel szotyizni és életekben alkudozni fogok ha újra nyit az ofisz (utóbbi mondjuk salesként sokszor most is megesik J)

Délután kaptam egy jó hírt. Szakmai és régóta dolgoztam érte, bár biztosan reménykedni sosem mertem örökös maximalista én önkritizáló lévén, de szerettem volna. Volt már szó erről a jó hírről néhány hónapja, akkor dacból akaratból vártam, hogy történjen meg, de nem. Az egót erősen térdre kényszeríti az ilyesmi, de most azt gondolom, talán jól is történt, ami akkor történt: most hogy ezt jó hírt megkaptam, elemi erővel boldogság járt át!

Milyen gyorsan átértékeli az ember azt, hogy is legyen boldog … az érzést átéled, ízlelgeted, majd engeded, hogy mosolyra késztessen. Állsz az erkélyen, amit még nem volt időd kitakarítani mióta itthon vagy, engeded, hogy a nap süsse az arcod, melegítőben, napok óta felkötött hajjal, a sminkről egy hete azt sem tudom micsoda – és molyogva azt éreztem, nohát most boldog vagyok!

Napi Coelhoként pedig – tőlem váratlanul – úgy zárnám a mai napot, hogy mindig könnyebben látjuk meg, hogy mi a rossz, mint hogy mi a jó. Lemondásra, önkontrollra, megvonásokra késztet ez az új élethelyzet, itt meglátni a jót most talán még nehezebb – mi lenne ha a következő kihívásunk az lenne, hogy minden nap találjunk egy olyan dolgot, ami boldoggá tett? J az érzést még jobban fogjuk átélni, mint máskor!

Ma egy hete, hogy itthonról dolgozunk. Ma egy hete, hogy nem láttam a Dunát, nem mentem át egyik hídon sem, nem voltam ügyfélnél, nem sminkeltem, nem vettem magassarkút csinos ruhával, nem ettem étteremben, nem ültem be kávézni, nem anyáztam a teremgarázsban, hogy nincs hely.

Már nem járok hajnalban edzeni, szóval a reggel hatos keléseim áttolódtak 8.15-re, amikor ártatlan, csipás kiskutya szemekkel nézek az uramra, hogy csavarna-e egy KV-t, hogy egyáltalán méltóztassam kivonszolni tespedt tagjaimat a nappaliig, ami jelenleg az irodánk, mentségemre szóljon, hogy felvettem egy inget az otthoni gatyámhoz, hogy a customerfacing call-ban normálisan nézzek ki, és kentem egy piros rúzst is. (utóbbi jól elkenődött futás közben - én voltam ma a józsefvárosi Joker)

Szakrális minikolbászsütés, koktélparadicsom kiporciózása, zöldségek ellenőrzése (megrohadt-e valami), majd vitamin előkészítés, gyors reggeli és call-ok, már fáj a fülem a fülestől, konkrétan kidörzsölte, ja és úgy nézek ki benne, mintha egy űrhajókilövést menedzselnék Houstonban.

A sport most a napi futást jelenti a 2. János Pál Pápa téren. Konkrétan a napom fénypontja az volt, mikor felvettem a fenszi futócuccaimat, a fülesemet, és elindultam a 7 kilóméteres körömre. Semmi nem utalt arra, hogy épp szarban van a haza, a csövesek ugyanúgy tolták a kannás bort, és ugyanúgy fetrengtek a fűben, a nyugdíjasok ugyanúgy sakkoztak a padokon, mint egyébként, pedig nekik otthon kéne lenniük, ugyebár. A nap gyönyörűen sütött, a madarak csicseregtek, én meg róttam a köröket, mint egy megszállott, egyetlen társam volt, a szoftos „kis” szorongásom, de ő nagyon kitartóan jött velem végig. Ügyeltem a „social distancing”-re, ami lehet, hogy az év szava lesz, de szerencsére a rekortánon 4 futó volt velem együtt, szóval talán megmaradok. Van egy olyan sandám, hogy napok kérdése, és bevezetik a kijárási tilalmat, na akkor marad otthoni edzés, addig azonban futok, mert megnyugtat. Vajon nagyon kibukna a férjem, ha rendelnék egy futópadot stikában a lakásba? Legalább lenne neki kis szerelési challenge, imád bütykölni és tud is, ja és nem mellesleg ő is fut :)Végülis ő is profitálhatna belőle...ha meg vége a vírushelyzetnek, elfér vidéken, vagy majd ha lesz egy nagyobb lakásunk…ezt egyenlőre napolom.

Mondtam már, hogy kurva nagy hipochonder vagyok? Nos ez a helyzet, sokat foglalkoztam ezzel az elmúlt években, hogy javuljon, és sikerült is valamennyire visszafogni, csak időszakosan flesseltem be valami gyógyíthatatlan betegséget. Ez a helyzet tényleg minden hipochonder rémálma. Ma elkezdtem fél óránként fogdosni a homlokom, van-e már lázam – még nincs, de a nyirokcsomóimat is kényszeresen fogdosom. Amúgy a Dettol reklámarca is lehetnék, ami a kézmosást vagy a beltéri fertőtlenítést illeti. Ha vége ennek az egésznek, tuti fogok ezekből a vegyipari termékekből nagy tételben tartani otthon, mert sose lehet tudni.

Délután azt hittem, kielégített a futás. De nem. Szóval lementem a kocsimhoz, mondván egy hete áll, le fog merülni az aksi, menni kell vele két kört, szóval megnéztem a Blahát kétszer, majd visszaálltam ugyanarra a parkolóhelyre, üdítő volt. Utána beugrottam a kisboltba alattunk – hirtelen felindulásból vettem pokolian csípős szalámit és egy üveg Jack Daniel’s-t, ne kérdezzétek, miért.  Furcsa érzés volt, hogy a boltosok kérdezgettek, kapaszkodtak egy felületes beszélgetésbe, ahogy én is velük, mert ennyire beszűkült a világ, éhezzük az interakciót.

Amúgy mondtam már, hogy minden este iszunk? Nem sokat, csak egy whiseky-t, egy bort, vagy egy sört. Megnyugtat, a napi rutin részévé vált. De szigorúan 5 után, igaz egyes kollégáim már ebédhez is legurítanak ezt-azt, én ott még nem tartok.

Amúgy ahogy jöttem fel, találkoztam az ötödiken lakó nőcivel, akinek öt gyereke van, na meg egy kipás férje (akit egyszer az egyik barátunk úgy köszöntött, dícsértessék), aki sosincs itthon. A nő mindig  terhes, a gyerekekkel visít, vagy utasítgatja őket, de mosolyogni, vagy nyugodtan még soha nem láttam, pedig 12 éve mindannyian ebben a házban lakunk. Na neki mekkora szívás lehet ez az egész, még a játszótérre se lehet levinni a gyerekeket, akik elég hiperaktívak. (Ápdét: kiengedte őket a gangra délután…nem kommentálnám) Szóval arra lyukadtam ki, örülök, hogy nincs gyerekünk a jelenlegi helyzetben.

Ma este rendelünk valami csípős kaját, hogy ezzel is támogassuk az éttermeket, és nézünk valami pozitív üzenettel felvértezett filmet, most erre van szükségem, holnap péntek, és jön a hétvége. Ez az, aminek alapból örülnék, most észre se veszem, annyira egybefolynak a napok.

Mit is jelent ez a koronavírus? Nem biológiai, molekuláris megoldásban gondolkodom.

Mit jelent a koronavírus, mit hozott és még hozni fog az életünkbe? Mentális játék. Csak ez jut eszembe.

Vegyünk egy szuper szociális, örökmozgó, némi – már elvileg kigyógyult, de a kis ravasz sosem alszik – hipohonderséggel megáldott multikatonát. Ez lennék én.

Milyenek voltak a napjaim 1 hete és ma?

Az ébredés egyedül nem változott, most és egy hete is nehezen ment J akkor épp azért, mert kezdő reggeli torna pacsirtaként fájdalmas volt minden szem kinyitás, ami 6 előtt kezdődik… most meg minden reggel azt várom, hogy na! Ma tuti kipihenve ébredek, hisz lassan egy hete itthonról dolgozom. De mégsem.  Ami múlt héten még kegyetlennek tűnt („próbáljuk ki azt a lépcsőző gépet”) ma minden vágyam.

1 hete házi száműzetésben vagyok – gyereknevén home ofisz. Aki nem ismerte ezt a kifejezést, az elmúlt egy hétben annyit hallhatta mindenhonnan, hogy már pontosan tudja, hogy bizony saját sarok kell, ne egyél a gép előtt, mert bántja a bélbolyhocskákat (a kis érzékeny lelkűek), strukturáld a napirended, ne pizsamába ülj a gép elé, mert ez feltölt (na egyedül ezt tartom), tedd le a munkát időben (na ebben meg szuper negatív a tendencia). Aztán amikor éppen sajnáltatnám magam, hogy a napfényes időben én a lakásban ülök pedig mennyi minden mást is lehetne csinálni (mit? 1 hete ugyanez volt, csak a dunaparton ültem az üvegfal mögöttJ), és ajajj, rájövök, hogy szerencsés vagyok. Olyan helyen dolgozom, ahol nemzetközi szabály, hogy vigyázzanak ránk, hogy mindent biztosítanak ahhoz, hogy most itthon lehessek (laptop, internet), hogy van akkora a vállalat, hogy reméljük nem kell aggódnom, miből töltöm fel a hűtőt pár hét múlva, ha kienném.

Normál esetben reggel szedem a vitaminokat, néha rohanok, elfelejtem bekapni, sebaj, 1 C-vitamin nem a világ. Most? Reggel kis porciókban ott áll a reggeli desszert – egy kis C-vitamin, D vitamin a napsugár miatt, hozzá magnézium, mert azt mondták azzal csúszik jól, multivitamin mert az alap, E vitamin –ha már itthon kell ülni dolgozzanak a szabad gyökök, Kálcium fontos a csontok egészségéért, a kurkuma tablettát csak úgy megtaláltam, és jó lehet. A grapefruitmagcsepp megelőzésre, ma pedig kiesett egy kis ginseng a gyógyszeres vitamin dobozból – hát ezt se hagyjuk ki. Mindezt szigorúan homoktövis szörpivel öblítem le, mert a Herbamami (anyuka) azt mondta, az a tuti. Most mi történik, ha elfelejtem a desszertből az egyik elemet? Pánik. Mi van, ha azért lesz bajom, mert azt kihagytam? És még csak reggel 9 óra.

Múlt héten még panaszkodtam, hogy képtelen vagyok utolérni magam, hogy az amúgy heti 1 home ofiszt nem tudom kivenni annyi a dolog, hogy végre nyugalomban tudjak dolgozni, hogy zavar a zsibongás és lennék csak magam. Vigyázz mit kívánsz!

Milyen most? Csinálom a munkát, virtuális meetingeken ülök, ami eddig nyűg volt (video call vagy személyesen is akár) hiányzik, akik eddig zajongásukkal zavartak az open ofiszban a gondolkodásban, hiányoznak. Kacagó idegállapotba hoztak a rossz viccek a kedvencektől, aztán az előbb majdnem elpityeredem magam, mikor ránézek egy nálam maradt műanyag étel dobozra egy kolléga pajtitól, hogy vajon mikor és még valaha vissza tudom neki adni? (elég hamar mélydrámaira viszem a figurát J)

Napközben szabályokat hozok, hogy ne nézzek híreket, mert ha egyszer elkezdem, scherlock oknyomozása semmi hozzám képest.

Hülyének tartom magam, hogy a konyhában még az utolsó fiókban is kenyér és májkrém (és paradicsomszósz) van, majd rettegve számolom ki este, hány olivabogyót ehetek ahhoz, hogy jusson sokáig.

Minden este megfogadom, hogy nem engedem, hogy legyőzzön (talán nemcsak egészségügyileg, hanem fejben) a vírus, aztán 1 pohár bor után prognosztizálom a Bridget Jones végjáték (szingliként elporladás és macskák esznek meg …. ) World War Z változatát.

Bár persze nem ismerem az érzést, de olyan, mintha épp lejönnénk a „szerről”. Van itt tagadás, szomorkodás, vidámkodás, depresszió, ismeretlen érzés, megnyugvás –akár egy nap alatt a home ofiszban. A „szer” pedig maga az egészséges szabadság.

Mi ez, ha nem mentális játék?

Ülök a nappaliban, a férjem velem szemben.  Készülünk az újabb home office-ban töltött napra, immár egy hete így toljuk lassan. Nekünk nem újdonság, mivel olyan munkakörben vagyunk, ahol rendkívül flexibilisen tudtuk eddig is szervezni a napjainkat, amik jövés-menéssel, meetingekkel és sok-sok utazással teltek. Szerencsések vagyunk, hogy a cég, amelynél dolgozunk az elsők között hirdetett otthoni munkvégzést a kialakult pandémiás helyzet miatt. Konferenciahívásból meetingbe ugrálunk, és fordítva, próbálva nem videóképet küldeni, mert ugyebár az eszi a sávszélességet, de anélkül meg olyan személytelen, hogy fájdalmas. Látom a máskor idegesítő, csipkelődő kollégáim gyűrött, kócos arcát, sokan melegítőben, visongó gyerekekkel maguk körül próbálnak helytállni és kibekkelni valahogy, hiányzik, hogy személyesen találkozzunk, megigyunk egy kávét a nyüzsgő irodában, és arról a feladatról beszélgessünk, amit normál esetben a hátunk közepére sem kívánnánk, most dalolva megcsinálnám egy büdös szó nélkül. 

Pandémia, vírus, járvány. Ez az a szó, amit katasztrófafilmekben oly nagy előszeretettel hangoztatattak, miközben vegyvédelmi ruhába bújt hősök harcoltak a halálos vírus ellenszeréért, mi meg maximum közelebb bújtunk egymáshoz a kanapén és még elmélyültebben matattunk a csipszes edényben, a végére persze megoldódott minden, mi meg békésen mentünk aludni, azzal a tudattal, hogy de jó, hogy ez velünk nem történhet meg. De igen, megtörténhet, és meg is fog, 2020-ban, itt Magyarországon is. Meg úgy mindenütt.

Kavargatom a kávémat, habos latte, jó kis Nespressoból, ki tudja, tudok-e venni, ha elfogy, így gondosan kiakanalazom az utolsó csepp tejhabot is, hétfőn rendeltem még online 100 kapszulát, mire egy csomó ismerősöm röhögött, hogy ugyan minek, hiszen úgy is el tudok menni venni, én már ebben nem vagyok biztos, a másik, hogy nem is akarok ezzel beállni azoknak a sorába, akik figyelmen kívül hagyják a maradj otthon kezdeményezést, és beugrani az Arénába 10-20 csíkért. (ápdét: közben megjött a futár, maszkban mentünk le a motyóért, szigorúan kártyás fizetés, csak semmi cash.)

A takarítónő ma felmondott, kicsit örültem neki, hogy nem nekem kellett megkérni, hogy ne jöjjön egy darabig a helyzetre és a bizonytalanságra való tekintettel, hiszen ő is egy lehet azok közül, akik idehozzák a vírust, közben tudom, neki mennyire fontos megélhetési szempontból az a néhány lakás, amit vállal, de ha vége ennek, visszavárjuk. 

Nézegetem a polcokat, szekrényeket, hűtőt, elégedetten konstatálom, hogy a kicsit kaja-és alkoholgyűjtögető hajlamom most határozottan előnyös, rogyásig van minden polc, mégis azon agyalok, mi az ami hiányzik, elfogyhat, szükség lehet rá, és dühítő vagy problematikus lesz, ha nem lesz. Közben mást elbocsátanak, nincs tartaléka, azt se tudja mi lesz holnap - ezen a pontos esik le, milyen szerencsések is vagyunk, és többször kellene hálásnak lenni azért, amink van, nem pedig mindig többet és többet akarni. 

Délután még elmyegünk a DM-be, születik meg a közös határozat, tisztítószerből és mosogatógéptablettából sosem elég. Na meg szükség lenne 1-2 friss zöldésgre is, anélkül nehezen tudunk létezni, ahogy a napi edzés nélkül is, amit eddig jómagam két színtéren is folytattam. Marad a futás a téren, amíg nincs kijárási tilalom, szigorúan tartva a 2-3 méteres távolságot bárkitől - de pénteken azért elmentem a Decathlonba, vettem kettlebelleket, gumiszalagot, ugrókötelet, lábsúlyokat és jógamatracot is. Olyan nincs, hogy nem edzek, akkor teljesen biztosan megbolondulok. Ez aztán a pszichológiai kísérlet, bezárva lenni 55m2-en, erkély nélkül a belváros közepén, de kibírjuk, csak múljon el a vihar. Mindketten igazán extrovertált, társasági lények vagyunk, lételemünk az, hogy mozgásban legyünk, mégis itthon ülünk, mert ezt kell tennünk. Sajnos nem mindenki gondolja így.

Tegnap elképedve konstatáltam, hogy amikor reggel elindultam a gyógyszertárba, hogy kiváltsam a pajzsmirigy gyógyszeremet (amit egyébként már lefosztottak) és egy doboz paracetamol tartalmú lázcsillapítót (mert az ibuprofén már nem oké), hogy az utcán 80%-ban a veszélyeztetett korosztályból kikerülő 60+ korosztály mászkál, békés nyugalomban, az emberek bandáznak és nevetgélnek, ugyanígy a téren délután 3-kor futás közben, öten-hatan üldögélnek és nevetgélnek. Itt tényleg senki nem érti, hogy nagy a baj? Hogy otthon kellene maradni, elkerülvén egy sokkal súlyosabb helyzet kialakulását? Nem értem az embereket.

Hadigazdálkodást folytatunk, és rájövök, mennyire pazarló és megengedő életmódot folytattunk, mert megtehettük, de most nem lehet, mert honnan tudjam, lesz-e elég dolog a boltban, ha majd le kell menni, mert valami elfogyott? Nagy odafigyeléssel és öszpontosítással szelektálok a hűtőben, mi az ami lejárhat, mit kell előrevenni, ha tetszik, ha nem. Közben gondosan ügyelve rá, nehogy kiegyünk valamit, 3-4 naponta rendelünk valami finom ázsiait Wolt-ról, szigorúan no contact delivery-vel, ami megint nehéz, mert úgy adnánk borravalót a futárnak, de nem kéne. 

Amúgy gyorsan telnek a napok, fel sem tűnik, hogy már szerda lett. Esténként kötelezően iszunk valamit, egy whiskey-t, egy pohár bort, mert a stresszt valahogy le kell vezetni, mert ha nem is mondjuk ki félóránként, szorongunk, a családunkra gondolunk, a barátainkra és a jövőnkre. Vajon meddig fog ez tartani? Pár hétig? Erősen kétlem, én hónapokkal számolok, pedig szeretnék a nyáron a Balatonon grillezni befröccsözve. Vagy elmenni a barátaim esküvőjére. Ezek most álmok. Bízom benne, hogy valóra válnak,

Az itóka után jön az esti rituálé: fürdés, könyv, csopi viber a kollégáimmal, messengeres lelkizős beszélgetések a barátnőimmel, a szüleim csekkolása, hogy ugye nem mentek tömegbe és mindenük megvan, aztán Netflix, HBO GO, Ncore vagy valami regény. Tényleg még a Libirből is rendelhetnék egy pakkot, vagy legyen inkább BioTeches vitamincsomag?

Hát itt tartunk most 2020- március 18-án - kicsit csapongva, de le fogom írni az éppen aktuális gonolataimat, biztosan vagyunk így ezzel páran.

Aktuális sorozat karanténra: The Act 

Maradjatok otthon.

Orbán Viktor 15.00-kor rendkívüli bejelntést tesz, remélem a kijárási tilalmat rendeli el, vagy lezárja a városokat, mert ezt kellene tennie!